Kevés olyan növényt ismerünk, amelyik kifejezetten a téli hónapokban éli virágkorát, amikor a többi növény a téli pihenőidejét tölti. A karácsonyikaktusz, a klívia, és a kamélia mellett talán a mikulásvirág a legismertebb, tipikusan télen virágzó növény – latin nevén euphorbia pulcherrima -, amely a leginkább kötődik a karácsonyhoz, és az adventi időszakhoz. Novembertől egészen a januárig tartó periódusban, szinte lehetetlen elmenni úgy egy virágüzlet előtt, hogy a kirakatban ne lássuk meg. Mélypiros ún. fellevelei és sötétzöld levelei kiválóan illenek mindenféle ünnepi, karácsonyi dekorációhoz, nem véletlen tehát, hogy hazánkban nagy népszerűségnek örvend. Magyar nevét természetesen színéről, valamint virágzásának idejéről kapta.
Bármennyire is téli növénynek számít, a mikulásvirág Mexikóból származik, ám ennek ellenére rövidnappalos növény, vagyis akkor virágzik, amikor átlagosan 8-12 óra a nappali megvilágítás. Leggyakrabban piros színű, de léteznek krémfehér, valamint rózsaszín fajták is a különlegesebb típusok kedvelőinek. Legjellegzetesebb díszei élénk színű fellevelei, melyek nemcsak egyedi külsőt kölcsönöznek, de kiváló marketingstratégiának is számítanak. Elvonják ugyanis a rovarok és egyéb kártevők figyelmét a mellettük lévő apró, alig észrevehető virágokról.
Mint minden, virágüzletben kapható cserepes növény, sajnos a mikulásvirág is hajlamos hamar tönkremenni, ám némi odafigyeléssel és gondozással nemcsak sokáig gyönyörködhetünk benne, de akár még át is teleltethetjük. Mivel egy közepes fényigényű, változó vízigényű, rigolyás növénnyel van dolgunk, amely nem kedveli, ha folyamatosan változtatjuk a helyét, vagy a fényviszonyokat, érdemes ablakban tartani, hogy biztosítsuk neki a szükséges nappali fényt. Fűtött lakásban akár naponta öntözhetjük, ugyanis hajlamos gyorsan kiszáradni, ekkor pedig elhullajtja leveleit (akár a pirosakat is).
Amennyiben szeretnénk átteleltetni, amint a levelek lehullanak, vágjuk vissza a növényt 15 cm-re, és pihentessük május közepéig. Ekkor ültessük át friss, tápdús földbe, majd kezdjük el ismét rendszeresen locsolni. November végén, december elején pedig megjelennek a virágok, és a piros fellevelek.
Hogy mi a népszerűség oka? Talán a külseje, az idénye, vagy, hogy ünnepi hangulatot áraszt, ám ha valaki szeretne télen is gyönyörködni a virágokban, ezt a növényt biztosan örömmel fogadja.